Ugrás a tartalomra

Több pénz jut foglalkoztatásra Magyarkanizsa községben

2023.02.23
12:37
2023.02.23
16:22
Forrás
Pannon RTV
Elfogadták a községi helyi foglalkoztatási cselekvési tervet Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének ülésen.

4 millió dinárról 5 millió dinárra emelkedik az az összeg, amit a község a 4 hónapig tartó helyi foglalkoztatásra fordíthat. Emellett több helyi intézmény és szervezet éves működési programját is elfogadták.

Határozat született a szabadkai Regionális Hulladéktároló Hulladékgazdálkodási Kft. 2023. évi üzletviteli programja jóváhagyásáról, valamint költségvetési eszközök igénybevételéhez szükséges 2023. évi külön programja jóváhagyásáról, ami Magyarkanizsa községet is érinti.

Pletikoszity Tibor, magyarkanizsai önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „Ki kell emelnünk egy, a község számára fontos projektet, ami a nyitott hulladékudvarok projektje. Itt fontos megemlíteni, hogy a magánemberek, civilek bármilyen veszélyes hulladékot ide tudnak elhelyezni majd, valamint az építkezéseket nem tudjuk összehangolni az évi két lomtalanítási akcióval, tehát ezeket, az így keletkezett hulladékokat a következőkben be tudjuk majd vinni ezekbe a hulladéklerakókba.”

Magyarkanizsa
Községi Képviselő-testület

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.