Ugrás a tartalomra

Föltámadott a tenger - magyar filmdráma a VM4K-ban

2023.02.23
20:58
2023.02.23
21:05
Forrás
Pannon RTV
A film az 1848-49-es forradalom eseményeit dolgozza fel.

A Föltámadott a tenger című 1953-ban bemutatott színes magyar filmdráma első részét vetítették ma este a VM4K Klubhelyiségében. Az alkotás Nádasdy Kálmán, Ranódy László és Szemes Mihály rendezői hármas munkája.

A film története 1848 márciusában indul a Kiskunság egyik kis falujában. Márton bácsi az istállóban beszél és olvas a köré gyűlt parasztoknak a szabadságról, a hazáról és Táncsics Mihályról. Hajdu Gyurka is meghallja őket. A következő jelenetben már március 14-én vagyunk Pesten, a Pilvax-kávéházban. A márciusi ifjak a 12 pontot fogalmazzák, Petőfi a Nemzeti dalt írja. A parasztok sorra állnak be a honvédseregbe, Hajdu Gyurka is otthagyja faluját, s beáll honvédnek. Novemberben Kossuth pozsonyi szállása a film következő helyszíne, ide érkezik Bem József tábornok, akit Kossuth a magyar sereg fővezérévé nevez ki. Bem Erdélybe utazik, s átveszi az ottani hadak irányítását.

A filmklubra a Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként került sor.

VM4K
Feltámadott a tenger
filmvetítés

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.