Ugrás a tartalomra

A terv az asztalon - újabb tárgyalás kezdődik Belgrád és Pristina között

2023.02.24
09:58
2023.02.24
10:05
Forrás
Szerbiai RTV
Az európai terv hétfőn nyilvánosságra kerülhet

Hétfőn újabb tárgyalás kezdődik Belgrád és Pristina között. A brüsszeli találkozó célja, hogy mindkét fél elfogadja a kapcsolatok normalizálására vonatkozó európai javaslatot – mondta Miroslav Lajčak, az EU Belgrád és Priština közötti párbeszédért felelős különmegbízottja. Az európai terv hétfőn nyilvánosságra kerülhet, amennyiben Brüsszelben mindkét fél hivatalosan is elfogadja azt. Lajčak hangsúlyozta, annak visszautasítása komoly következményeket vonhat maga után.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint a brüsszeli javaslat elfogadása részéről egyet jelent Koszovó függetlenségének kikiáltásával. Aleksandar Vučić szerb államfő viszont azt mondta, a vörös vonalon marad és nem ismeri el Koszovó ENSZ-tagságát. Vučić és Kurti legutóbb novemberben találkozott.

Miroslav Lajčak
Koszovó

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.