Ugrás a tartalomra

TSC-Spartacus – 2:2

2023.02.25
18:00
Forrás
livescore
2:2-es döntetlennel ért véget az észak-bácskai derbi a szerb labdarúgó Szuperliga 23. fordulójában.

A TSC Arénában nem bírt egymással a házigazda és a szabadkai Spartacus. A vezetést a hazaiaknak a 12. percben Aranđel Stojković szerezte meg, sőt, a topolyaiaknak még sikerült növelni is előnyüket, ugyanis a 22. percben Saša Jovanović góljával már 2:0-t mutatott az eredményjelző. A fordulás már kiegyenlítettebb játékot hozott: a szabadkaiak Luka Bijelović találatával az 50. percben szépítettek, majd büntetőből az egyenlítés is összejött. A 75. percben ismét Bijelović volt eredményes. A folytatásban a TSC emberhátrányba került, az eredmény pedig a meccs végéig már nem változott: a Spartacus elrabolt két pontot Topolyáról. A TSC egyébként továbbra is az előkelő harmadik helyen áll a Szuperligában, míg a szabadkaiak a tizennegyediken szerénykednek.

TSC
Spartacus
labdarúgó Szuperliga

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.