Ugrás a tartalomra

Vučić és Orbán is részvétét fejezte ki a görög vonatbaleset kapcsán

2023.03.01
15:36
Forrás
Pannon RTV
Aleksandar Vučić és Orbán Viktor is részvétét fejezte ki Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőnek a számos halálos áldozatot követelő görögországi vonatszerencsétlenséggel kapcsolatban.

A szavak kevés vigaszt nyújtanak ebben a nehéz időben, de együtt gyászolunk Önökkel, és szolidaritást vállalunk a görög néppel, készek állunk minden segítséget megadni - írta a szerb államfő.

A magyar miniszterelnök pedig üzenetében így fogalmaz: Kérem, fogadja legmélyebb, szívből jövő részvétemet, amelyet Önnek és azoknak is szeretnék kifejezni, akik szeretteiket veszítették el, és egyúttal az egész nemzetnek, melyet mélyen megrázott ez a tragédia.

vonatbaleset
részvét

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.