Ugrás a tartalomra

Idén „jókor” jött az influenza

2023.03.09
13:40
Forrás
Szerbiai RTV
Tombol az influenza, a szakértők megfogalmazása szerint idén „jókor” jött.

A Batut Közegészségügyi Intézet legfrissebb adatai alapján Szerbiában 11 500 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak 2023-ban. A vírus három törzse kering, és az ország minden részében igazolták. Dr. Jelena Mitrović, a Čukarica Kórház gyermekgyógyászati osztályának vezetője a Szerbiai RTV műsorában azt mondta, hogy az influenza ebben az évben a megfelelő időben érkezett. Hozzátette, napi 50-70 vizsgálatot végeznek el az egészségügyi központban, többnyire iskolások az érintettek. Tavaly elég későn, áprilisban kezdődtek az influenzás esetek voltak, de idén viszont erre számítottak is. A héten – tette hozzá dr. Mitrović – a gyomorvírus is fertőzni kezdett, ami elég kellemetlen tüneteket okoz.

influenza
Batut Közegészségügyi Intézet

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.