Ugrás a tartalomra

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztói jogok

2023.03.10
14:40
2023.03.10
17:02
Forrás
Pannon RTV
Fogyasztóvédelmi Diákversenyt szerveztek Zentán, a helyi Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában. A megmérettetésen 32 csapat mutatta be előadását.

A téma a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztói jogok voltak. A Fogyasztóvédelmi Diákversenyt 11. alkalommal rendezték meg. 

A versenyen 57 tanuló vett részt a Zentai Gimnáziumból, az Egészségügyi Szakközépiskolából, a moholi Novak Radonić Általános Iskolából, valamint a házigazda Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolából.  

Rekovics Réka, diák, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta: „A témánk az online vásárlás problémái és annak megoldásai voltak. Ezt a témát elég nehéz boncolgatni, mivel ebben sajnos a fogyasztóvédelem egyelőre nem annyira tud segíteni nekünk. Ezt a kérdőívekből is láthattuk, mivel készítettünk hozzá is.”

Pálinkás Heléna és csapata három hétig készült a versenyre: „A mi témánk a háztartási eszközök és a velük járó veszélyek. Azért választottuk ezt a témát, mivel jelenleg ez aktuális téma. Minden háztartásban komoly károkat tud okozni, ha nem megfelelő minőségű terméket választunk.” 

A körzeti fogyasztóvédelmi verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás és az emberi jogok iránt. 

Zsíros Jankelić Anikó, igazgató, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta: „Ebben az évben tizenegyedszer kerül sorra a Fogyasztóvédelmi Versenynek a megszervezése. Nekem nagy örömömre szolgál, hogy beleléptünk a második évtizedbe és rendszeresen és nagyon sikeresen megszervezzük ezeket a versenyeket. Követtem a gyerekek kutatómunkáit, ahol lehetett én is kitöltöttem a kérdőíveiket, láttam, hogy nagyon fókuszálnak a fogyasztói jogoknak a megvalósítására.”

A verseny évről évre a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola és a zentai Fogyasztóvédelmi Központ szerevezésében valósul meg.  

Savo Vujičić, a verseny koordinátora, a zentai Fogyasztóvédelmi Központ igazgatóbizottságának elnöke: „Miért fontos a gyereknek ez a Fogyasztóvédelmi Verseny? Minden szempontból rengeteg átverés van. A zentai Fogyasztóvédelmi Központ rengeteg problémával küzd.”

Fontos, hogy a felnövekvő nemzedékek már tudatosan vásároljanak, amihez ez a verseny, valamint a különböző oktató anyagok segíthetnek - tette hozzá Savo Vujičić, a verseny megálmodója, aki egyben az iskola egykori tanára is.

kereskedelem
kereskedelmi
fogyasztóvédelem

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.