Ugrás a tartalomra

Mélyül a montenegrói belpolitikai válság az elnökválasztás előtt

2023.03.16
07:02
Forrás
MTI
Az eddiginél is mélyebb belpolitikai válságba süllyedhet Montenegró, ugyanis néhány nappal az elnökválasztás előtt a parlamentet is feloszlathatják - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) szerda esti híradójában.

Éjfélkor lejár az a 90 napos határidő, amelyet Miodrag Lekić miniszterelnök-jelölt kapott arra, hogy új kormányt alakítson. 

Montenegrónak tavaly augusztus óta ügyvezető kormánya van, a képviselőház ugyanis nem szavazott bizalmat a Dritan Abazović vezette kabinetnek. Az országot azonban azóta is ugyanaz a kormány irányítja. 

Milo Đukanović államfő és a parlament többször is vitába keveredett az új kormány megalakítását illetően, arról is lehetett hallani, hogy a köztársasági elnök rendelettel oszlatná fel a képviselőházat, amire a honatyák erre úgy reagáltak, hogy szűkítették az elnök jogköreit. 

Miodrag Lekić néhány nappal ezelőtt közölte a parlamenti pártok vezetőivel, hogy nincs meg a szükséges támogatottsága, így nem tud kormányt alakítani. 

Montenegróban vasárnap tartanak elnökválasztást, ám a hivatalban lévő államfőnek még jogában állna előrehozott választást kiírni a kialakult helyzet miatt, Milo Đukanović viszont egyelőre nem közölte, él-e ezzel a jogával, vagy megvárja, mi lesz az elnökválasztás eredménye. A vasárnapi voksolást követően még mindig lesz alkalma dönteni, megbízatása ugyanis csak május 18-án jár le. 

A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az öt évvel ezelőtti eredménytől eltérően ezúttal Milo Đukanović bizonyosan nem tudja megnyerni az elnökválasztást már az első fordulóban, és második forduló megtartására lesz szükség, és egy ellenzéki összefogás esetén a hivatalban lévő elnök el is veszítheti a választást. 

Montenegró
válság
Milo Đukanović

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.