Ugrás a tartalomra

Tanulmány készül a szabadkai tömegközlekedés fejlesztése céljából

2023.03.17
21:09
Forrás
Pannon RTV
Véleménykutatást és felmérést végeznek.

Tanulmány készül Szabadka városi és elővárosi tömegközlekedésének fejlesztési célú átalakítására - áll az illetékes titkárság közleményében. A tanulmány célja a szabadkai személyszállítási rendszer működésének újratervezése, az utasok tényleges igényeivel és szükségleteivel való összehangolása, illetve a közlekedési szolgáltatások színvonalának emelése. A tervek szerint a tanulmány részeként az elemzők véleménykutatást és felmérést végeznek majd az autóbuszokban és a megállókban.

Mindezek mellett a háztartásokban is folyik egy véleménykutatás, ami a következő két hétben, azaz március végéig tart. A terepen végzett felmérés március 20-ától 26-áig történik 06:00 és 22:00 óra között. A vizsgálatot mintegy 50 szabadkai diák és egyetemi hallgató végzi majd, akik kitűzővel és a Szabadkai Közigazgatási Hivatal vezetője által hitelesített engedéllyel, valamint a Belgrádi Egyetem Közlekedési Kara és a PTC - Public Transport Consult Kft. által kiadott megbízással rendelkeznek.

Szabadka
tömegközlekedés

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.