Ugrás a tartalomra

Akaratlanul is elgázoljuk őket

2023.03.22
13:46
Forrás
greendex.hu
Világszerte 150 állatpopulációt vizsgáltak a kutatók, melyeknél a halálozási okok közel egyharmadát adta a járművekkel való ütközés – ezzel megelőzve a betegségeket, a vadászatot és a ragadozókat is.

A szakemberek szerint az eredményeik azt jelzik, hogy egyes emlőspopulációk a gázolások miatt hamarosan „fordulóponthoz” érkezhetnek. Ezt a kritikus küszöbértéket átlépve a populációk már nem lesznek képesek helyreállni. A leginkább érintett fajok a tasmán ördög, az északi oposszum, a szigeti szürke róka, az afrikai vadkutya és az amerikai rókamókus. Utóbbiak esetében például az összes halálozás 58%-áért a járművek a felelősek. A Spanyolországban őshonos ibériai hiúz esetében két populációban az összes halálozás 59%-a, illetve 80%-a járművel való ütközésre vezethető vissza. A kutatócsoport szerint az utak és a járművek jelentette fenyegetés akár semmissé is teheti a környezetvédelmi, tenyésztési és visszatelepítési programok eredményeit.

gázolás
állat
halálok

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.