Ugrás a tartalomra

Különböző ízvilágok, ha találkoznak...

2023.03.22
17:45
2023.03.22
20:18
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola is részt vesz az Erasmus+ programban. Projektjük részeként a régiónk gasztronómiájából kaphatnak ízelítőt a diákok.

A projekt három évig tart, és négy iskola vesz benne részt. A magyarországi Hajdúdorogról is érkeztek résztvevők. Bakó Imre, szaktanár, Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola, Hajdúdorog: „Amit itt, a szerbeknél nagyon pozitívan értékeltünk, az az óriási vendégszeretet. Egyszerűen nem tudom szavakba önteni azt, hogy mennyire szeretetteljesen fogadnak, önzetlenek.”

A hajdúdorogi főegyházmegye támogatta a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskolát, hogy részt vegyen a programban. Nyalka Márta, igazgatóhelyettes, Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola, Hajdúdorog: „Nagyon nagy örömünkre szolgál az, hogy itt lehetünk Szerbiában. Tulajdonképpen annak örülünk, hogy a diákjaink is részt vehetnek ebben a kapcsolatrendszerben és megismerhetnek különböző hagyományokat, tradíciókat.”

A programban szerbiai és magyarországi iskolák mellett részt vesznek még romániai és szlovákiai iskolák is. Zombori Imre, igazgató, Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka: „A cél az, hogy szakácskönyvet készítsenek a nemzeti ételekből, ezeknek a nemzeteknek az ételeiből. A tanárok és a diákok kiválasztottak néhány karakterisztikus ételt. Megírták a receptkönyvet, illetve megírták a lépéseket, hogy hogyan tudjuk ezt elkészíteni.”

Ezt követően a szabadkai iskolában ezeket az ételeket a tanárok és a diákok közösen főzik meg, és mindezt videón rögzítik, hogy később az anyag egy webfelületen is megjelenhessen.

szakács
recept
receptkönyv
Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola
Erasmus+

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.