Ugrás a tartalomra

Rekord számú vers érkezett be a Posztolj verset felhívásra

2023.04.11
12:10
2023.04.11
16:23
Forrás
Pannon RTV
Több mint 150 mesével kapcsolatos verset állítottak ki.

Rekord számú vers érkezett be a Posztolj verset felhívásra, amit a Költészet napja alkalmából a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezett. Több mint 150 mesével kapcsolatos verset állítottak ki.

A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézet berkein belül működő versszakosztály előadásával nyitották meg az eseményt. A gyerekek a Didergő király verset adták elő. A fiatalok számára sokat jelentek a versek.

Perpauer Dániel, Magyarkanizsa: "Szeretem például azokat amik Adytól vagy József Attilától vannak, mert komolyak. Szeretem a komolyabb verseket, mert mindegyiknek van valami mondanivalója."

A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény már harmadik éve vesz részt a Posztolj verset az utcára! elnevezésű mozgalomban. Célja a vers népszerűsítése a gyerekek körében. Ebben az évben 150 verset posztoltak ki egy várra, ahol Petőfi Sándor, József Attila és Aranyosi Ervin alkotásai közül került ki a legtöbb.

Muhi Zsuzsanna, program koordinátor: "Az iskolások elkészítették a vár alján lévő motívumokat, az óvodásoktól pedig azt kértük, mivel ők nem tudnak verseket írni, és szerettük volna, hogy ők is sajátjuknak érezzék a mi kis vers várunkat , hogy készítsenek egy tenyérnyi nagyságú virágot és azt posztolják fel."

Az eseményen a helyi általános iskola második osztályos gyermekei is felléptek, egy közös verssel tisztelegtek József Attila születésnapja előtt.

Posztolj verset
felhívás
Magyarkanizsa

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.