Ugrás a tartalomra

Nem látszik az alagút vége a tejtermelők számára

2023.04.18
14:31
2023.04.18
16:43
Forrás
Pannon RTV
Hiába csökkent a gabona és a takarmány ára, mégis bajban vannak a tejtermelők, hiszen a tej felvásárlási ára is csökkent.

Az állam a tejprémium növelésével próbálta orvosolni a gazdák helyzetét, de az sem lendített sokat a helyzeten, hiszen a tejgyárak már március óta kevesebbet fizetnek a tejért. 

Nagy gondot okozott a tavalyi szárazság az állattenyésztőknek, az aszály miatt ugyanis kevés takarmányt tudtak betakarítani, ebből kifolyólag pedig vásárolni kellett a gabonát, a herét és a szénát is. Az ilonafalvi Balázs Tibor is így járt. Nagyon drágán tudta beszerezni a hiányzó takarmányt, a gabonaárak pedig most ugyan csökkentek, de ezzel együtt a tej felvásárlási ára is: „Az az igazság, hogy most már olcsóbban is hozzá lehet jutni. De én, mint tejtermelő beszélek így, bár most ugyanannyit levettek a tejből is, úgyhogy ott tartunk, ahonnan elindultunk, nem mentünk se előre, se hátra. De csökkent, mert már 2500 dinárért lehet venni kukoricát.

A tejgyárak hónapról hónapra csökkentik a felvásárolt tej árát. Időközben az aflatoxin is megjelent a tejben a rossz minőségű takarmány miatt, ami még nehezebbé tette a gazdák helyzetét. A kispiaci Kovács Géza szerint a tejprémium növelésével számítani lehetett a tej árának csökkenésére is: „A tejprémiumot  erre az évre 15 dinárban határozták meg 10 helyett. A tej ára, ami várható is volt, csökkent.” 

A termelők elmondása szerint volt már ennél alacsonyabb is a tej ára, viszont akkor a kiadások összege sem volt ekkora. Választásuk pedig nem sok van, alkalmazkodniuk kell a tejgyárak feltételeihez, ha gazdaságukat továbbra is fenn szeretnék tartani. 

tej
tejtermék
tejtermelés
tejtermelő
tejprémium

Most

14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.