Ugrás a tartalomra

Napirenden a 2023-2030 közötti fejlesztési terv javaslata

2023.04.19
14:53
2023.04.19
17:19
Forrás
Pannon RTV
Ülésezett a tartományi képviselőház. A 22. ülés legfontosabb napirendi pontja a 2023-as és 2030-as év közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv javaslata volt.

Az ellenzék több ponton is bírálta a fejlesztési tervet. A Szerb Radikális Párt szerint ez a tervezet nem lát elő semmilyen konkrét intézkedéseket a lakosság csökkenő számával kapcsolatban.

Đurađ Jakšić, tartományi képviselő, Szerb Radikális Párt: „Tömegesen halnak ki a falusi közösségek. Az elmúlt 10 évben a tartomány elvesztett egy Nagybecskerek méretű várost, mert mintegy 170 ezer emberrel többen halnak meg, mint ahányan megszületnek Vajdaság területén.”

Dmitar Stanišić, a Szerb Haladó Párt tartományi frakcióvezetője kiemelte, a fejlesztési terv elfogadásával Vajdaság várhatóan egy magas életszínvonallal rendelkező terület lesz.

„A tartományi kormány néhány évvel ezelőtt, rövid idő alatt megduplázta a költségvetését, az adóbevételek a háromszorosukra nőttek, ami bizonyítja a gazdaság aktivitását a tartományban. A munkanélküliek száma 70 ezerrel csökkent, vagyis 70 ezerrel többen dolgoznak, mint 2016-ban.”

A vajdasági fejlesztési terv nagyon jól átgondolt és az európai kidolgozási módszereken alapul, ezért a Vajdasági Magyar Szövetség teljes mértékben elfogadja a tervezetet - mondta Nagy Imre, a VMSZ tartományi képviselője.

„Négy komoly fejlesztési irányvonala, mondhatjuk azt, hogy stratégiai célja van. Az első a gazdaság fejlesztésére vonatkozik, egy modern gazdaságfejlesztési irány, a második a fenntartható energetikai és közlekedésfejlesztési irány, a harmadik a környezetfejlesztés, a Zöld Vajdaság, illetve a klímavédelem problémáját célozza meg, a negyedik pedig a multikulturális Vajdaságnak a további fejlesztése és fejlődése.”

A tartományi képviselőház ülésének második fontos napirendi pontja a családon belüli erőszak megakadályozására vonatkozó tervezet javaslata volt. A VMSZ frakciója ezen ügy mellett teljes mellszélességgel kiáll - mondta Csikós László, a VMSZ tartományi képviselője.

„Minden évben 34-37 hölgy esik a családi erőszak áldozatául. Ami statisztikailag megnövekedett, azaz a családon belüli erőszak ma már az idősebb személyek, tehát a nagyszülők esetében is fokozódik.”

Az ülésen emellett több területrendezési tervről is döntöttek, valamint a Tartományi Nemi Egyenlőségi Intézet tavalyi munkajelentését is megvitatták.

tartományi képviselőház
Vajdaság
ülés
Újvidék
fejlesztési terv

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.