Ugrás a tartalomra

Deli Andor a Szerbiáról szóló jelentésről: szándékos rombolásba fogott az Európai Parlament

2023.04.26
14:30
2023.04.26
21:40
Forrás
Pannon RTV
A Fidesz küldöttsége a Szerbiáról szóló országjelentés ellen szavazott az Európai Parlament Külügyi Bizottságában - nyilatkozta a Pannon Televíziónak Deli Andor vajdasági származású fideszes EP-képviselő.

Az EP továbbra is feltételrendszerben gondolkodik Szerbiát illetően - mondta Deli, és hozzátette, ez nem szolgálja a bővítési folyamatok gyorsítását. „Ebből kifolyólag a Fidesz delegációja leszavazta, tehát ellene szavaztunk ennek a jelentésnek a Külügyi Szakbizottságban. Úgy gondolom, hogy az Európai Parlament egy olyan láncolatot folytatott, amely nem jó irányt mutat. Ha mondhatom ezt, akkor egy szándékos rombolásba fogott az Európai Parlament. Elsősorban a Szerbiához kötődő partneri kapcsolatára értve.”

Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője a Közügyekben részletesen beszélt a témáról.

országjelentés

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.