Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsán is bemutatkozott a Gúnyhatár

2023.04.27
19:45
2023.04.27
21:40
Forrás
Pannon RTV
A Gúnyhatár - Léphaft-karikatúrák körülírva című kötetet mutatták be Magyarkanizsán. A kötet nemrégiben jelent meg a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének kiadásában.

A könyvben 52 magyar tollforgató egy-egy Léphaft Pál karikatúrájával kapcsolatos gondolatát, impresszióját vetette papírra.

„Ez a kötet nem azért érdekes, mert Léphaft rajzolta, hanem azért, mert 52 kolléga, a Kárpát-medencéből és picit a szélesebb nagyvilágból, Bécstől Sidney-ig írta meg a véleményét egy-egy karikatúráról. Ez azt jelenti, hogy 52 karikatúra mellett 52 szöveg van, így olvasni, nézelődni is lehet a kötetben, és az ember talán egy képet alkot arról, hogy mi a Kárpát-medencében így gondolkodunk." - ismertette Léphaft Pál.

A kötet bemutatója a helyi Regionális Kreatív Műhely szervezésében valósult meg, a karikaturistával Bicskei Zoltán beszélgetett.

„Léphaft Pál egyike azoknak, akik nem csak itt a szűkebb térségben, de távolabb is ismertek, olyan karikaturisták egyike, aki szerintem világszínvonalon alkot. Ilyenből kevés van, noha a karikatúra egyre jobban kiszorul a médiából, de a szükség megvan rá."

A bemutatón közreműködött Pálfi Ervin színész, aki a könyvből olvasott fel részleteket és Márai Sándortól is idézett.

Léphaft Pál
karikatúra
kötetbemutató

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.