Ugrás a tartalomra

Semjén Zsolt: Ferenc pápa látogatása történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt

2023.05.02
16:54
Forrás
MTI
A magyar miniszterelnök-helyettes szerint a pápa háromnapos magyarországi látogatása csodálatosra sikerült.

Történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28-30-i magyarországi apostoli látogatása - értékelt Budapesten Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, aki a politikai élet szereplőinek és a sajtónak is köszönetet mondott korrekt hozzáállásukért. Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy "ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült", kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és a százezernyi résztvevő is, akik eljöttek az eseményekre. A magyar miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott a politikai paletta minden oldalának, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.

Semjén Zsolt
Ferenc pápa
Magyarország

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.