Ugrás a tartalomra

Ma van a fasizmus elleni győzelem napja, valamint az Európa-nap

2023.05.09
07:32
2023.05.09
08:37
1945. május 9-én a németek kapitulációjával véget ért Európában a második világháború. Azóta ezt a napot Európa-szerte ünneplik.

Németország feltétel nélküli megadását 1945. május 7-én írták alá. Közép-európai idő szerint május 8-án 23 óra 1 perckor lépett életbe. Ekkor Moszkvában már május 9-e volt. A Szovjetunióban hagyományosan mindig május 9-én volt a győzelmi felvonulás és a legtöbb szovjet utódállam megtartotta ezt a szokást, valamint Szerbia is május 9-én ünnepli. A világégés azonban ténylegesen szeptember 2-án ért véget, amikor Japán aláírta a kapitulációt.

A háborúban 61 ország vett részt és mintegy 110 millió katona. Becslések szerint 50-től 80 millióan vesztették életüket a mintegy hat év alatt, köztük civilek is, számuk 38 és 55 millió közé tehető. A volt Jugoszlávia jelentése szerint a világháborúban 1 millió 706 ezren vesztették életüket.

Május 9-e egyben Európa napja is. 1950-ben Robert Schuman francia külügyminiszter nyilatkozatot tett közzé, amelyben új politikai együttműködést vázolt fel Európa számára annak érdekében, hogy a kontinens országai között soha többé ne robbanjon ki háború.

Robert Schuman nyilatkozatát tekintjük az Európai Unió kialakulásához vezető út kezdetének. Európa-szerte rendezvények zajlanak ezen a napon.

Szerbiában is, idén azonban az Európai Unió szerbiai küldöttsége elhalasztotta az Európa-nap minden rendezvényét és kampányát Szerbiában, mert ez nem az ünneplés, hanem a sajnálkozás és a szomorúság ideje – jelentette be Emanuele Giofre EU-nagykövet.

A szokásos ünnepi ceremónia helyett Szerbia EU-nagykövete és Tanja Miščević szerb európai integrációért felelős miniszter az országban működő EU-nagykövetségek tagjaival egy viráginstallációt leplez le a Kalemegdán-erődnél.

fasizmus elleni győzelem napja
Európa-nap
megemlékezés

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.