Ugrás a tartalomra

Ajándékcsomag az újszülötteknek és szüleiknek Zentán

2023.05.10
12:52
2023.05.10
16:12
Forrás
Pannon RTV
A Nemzetközi Vöröskereszt hetén született babákat és szüleiket ajándékozta meg egy-egy csomaggal a Zentai Közkórházban a helyi Vöröskereszt szervezete. A hét alkalmából a zentai mozgalom csapata több programmal is készült.

Összesen 5 gyermek, 2 kisfiú és 3 kislány született a Zentai Közkórházban a Nemzetközi Vöröskereszt hetén. Az újszülöttek és szüleik ebből kifolyólag a zentai Vöröskereszt jóvoltából egy csomagot vehettek át. Az akció célja, hogy a polgárok megismerjék és csatlakozzanak szervezethez.

Teodora Đukić, a zentai Vöröskereszt titkára: „A mozgalomnak az ez évi mottója a „Minden, amit teszünk, szívből tesszük”, tehát általában ezek a kisbabák, akik ilyenkor megvannak ajándékozva, visszatérnek hozzánk és csatlakoznak a munkánkhoz, és nagyon örülünk ezért. Visszamenőleg már nagyon sok ilyen jó tapasztalatunk volt.”

A Zentai Közkórházban éves szinten átlagosan 800-900 gyermek születik.

Dr. Csáki Beáta, igazgató, Zentai Közkórház: „Januártól idáig 218 gyermek született az intézményünkben. Ez változó, mert ami azt illeti, majd az év végén fog kiderülni, hogy a tavalyi évhez képest meglesz-e ugyanaz a szám, vagy esetleg javuló tendenciát mutat, vagy csökkenőt.”

A Vöröskereszt hetén számos programmal készül a szervezet országszerte. Zentán ebben az időszakban tagságukba fogadják az általános iskola első osztályos tanulóit is, illetve folyamatosan megszervezik az önkéntes véradást is.

Zenta
Vöröskereszt
újszülött
Nemzetközi Vöröskereszt
Zentai Közkórház
kórház

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.