Ugrás a tartalomra

Újvidéki Pál utcai fiúk

2023.05.28
12:12
2023.05.28
16:48
Forrás
Pannon RTV
A Pál utcai fiúk című előadást mutatták be az Újvidéki Színházban. A darabot a Színes Szilánkok Diákszínpad előadásában láthatta a közönség.

Nemecsek Ernő karakterét Barna Sára Máté formálta meg. Elmondta, számára nagy kihívás volt a főszereplő bőrébe bújni.

„Nemecsek egy kicsit félősebb, ő a legkisebb a csapatban, én annyira magamat nem tartom ennyire félősnek, ezért kicsit nehéz volt megszokni, hogy kicsit visszahúzódva kellett lennem, de szerintem sikerült.”

A szereposztásnál egyből Barna Sára Dávidra esett a választás, hogy ő fogja a vörös ingesek vezérét, Ács Ferit alakítani.

„Megnéztem a filmet, persze a könyvet is elolvastam, bár azt régebben. Ő egy hadvezér valójában, úgyhogy a fejemben leginkább filmekből, hasonló katonás jelenetekből próbálkoztam táplálkozni, és így próbáltam megformálni a karaktert.”

Az előadást Tóth Dániel rendezte. A fiatalokkal hét hónapon keresztül dolgoztak.

„Az a szöveg, amivel dolgozunk, azt még Góli Kornélia készítette anno a Tanyaszínház számára, és én mint ex-diákja szépen elkértem tőle ezt a szöveget, hogy ez alapján dolgozzunk. Úgy éltem meg, hogy ez egy eléggé eredeti átdolgozás, mármint vannak átdramatizált jelenetek, más helyzetekbe vannak dolgok rakva, de a szöveg maga az eléggé korhű.”

Figura Terézia, a Színes Szilánkok Diákszínpad vezetője elmondta, a választásuk azért esett erre a darabra, mert ebben az évadban megpróbáltak olyan témákkal foglalkozni, amelyek az érzelmekre alapoznak.

„Mivel, hogy most van egy ilyen nagyobb csapatunk az idősebb korosztályban, ezért fontos volt, hogy ez egy kicsit közösségépítő dolog legyen, hogy az újak összeszokjanak a régiekkel, a régiek megszokják az újakat, és nagyon adta magát ez az előadás.”

Az előadásnak hatalmas sikere volt, telt ház előtt léptek színpadra a fiatalok, többször is visszatapsolták őket.

A Pál utcai fiúk
Újvidéki Színház
Színes Szilánkok Diákszínpad

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.