Ugrás a tartalomra

Mintegy 727 millió dinárral nőtt Szabadka költségvetése

2023.06.01
19:58
2023.06.02
07:21
Forrás
Pannon RTV
A pótköltségvetésnek köszönhetően több projektum is megvalósulhat.

Mintegy 727 millió dinárral nőtt a szabadkai önkormányzat idei költségvetésének összege – hangzott el a képviselő-testület ülésen. A 36. ülésén személyi kérdésekről is döntött Szabadka Város Képviselő-testülete.

Az idei évi költségvetés módosítása, azaz a pótköltségvetés volt a legfontosabb napirendi pont Szabadka Város Képviselő-testületének 36. ülésén. A módosítási javaslatot az ellenzéki képviselők többsége is támogatta, csak kisebb észrevételeik voltak. Miroslav Milojević, szabadkai önkormányzati frakcióvezető, Szabadka Polgári Mozgalma: „A költségvetés bizonyos részleteire voltak megjegyzéseink, tettünk rá észrevételt, amit, látom, hogy a polgármester úr elfogadott. Ez elsősorban a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat munkájára vonatkozik. Úgy véljük, hogy az előirányzott 271 millió dinár rendkívül kis összeg az ilyen terjedelmes munkához.”

Az idei költségvetésnek az első módosításával majdnem 727 millió dinárral több eszköz áll az önkormányzat rendelkezésére. Ez a többletösszeg három részből tevődik össze, egyrészt a 2022-ből áthozott, el nem költött eszközökből, másrészt a tartománytól és a köztársaságtól időközben juttatott bevételekből. Nágel János, szabadkai önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „A harmadik dolog pedig azokból a várakozásokból, amelyek az első negyedév alapján következnek. Az első negyedévi adóbevételi eredmények nagyon jól alakulnak, és ennek alapján is reális esélye van a költségvetési források bevételének a növekedésére.”

A 2023-as évi pótköltségvetés kicsivel több mint 9 milliárd 253 millió dinárt tesz ki. Az első negyedévben az önkormányzat több célra is kapott elsősorban tartományi pénzeket, de köztársasági eszközöket is. Stevan Bakić, polgármester, Szabadka: „A bunyevác ház megvásárlására 19 millió 71 ezer dinárt, az ifjúsági központ kiépítésére 21 milliót, sőt a közlekedési infrastruktúrára vonatkozó döntést is aláírtuk, és hamarosan át fogják utalni a 250 millió dinárt.”

Személyi kérdésekről is döntött Szabadka Város Képviselő-testülete. Jánosics Baráti Brigittát nevezte ki a szabadkai Szociális Központ igazgatójává, továbbá Szalma Viktória lesz a Kortárs Galéria, Aleksandar Medaković pedig a Városi Idegenforgalmi Szervezet igazgatója. A szabadkai önkormányzati képviselők mind a 11 napirendi pontot megszavazták.

VKT

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.