Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a tiltakozások Észak-Koszovóban

2023.06.04
15:38
Forrás
Pannon RTV
A szerbek továbbra is az önkormányzati épületek előtt tüntetnek, ahová nem léphetnek be, amióta a koszovói különleges egységek elfoglalták azokat.

A zvečani községháza továbbra is szögesdróttal van körbevéve. A KFOR egységei az épületnél és a település bejáratainál állomásoznak.

Továbbra is tüntetnek a szerbek az önkormányzati épületek előtt Észak-Koszovóban. A helyzet nyugodt, azonban a KFOR továbbra is jelen van. A rendfenntartó erők a települések bejáratait ellenőrzik, de az önkormányzati épületek közvetlen közelében is ott vannak a katonák.

Danijela Vujičić, a Szerb Községek Közösségének megalakításával foglalkozó munkacsoport vezetője: „A nép továbbra is nagy számban tartózkodik Zvečanban, ahogy az eddigi napokban is. Tehát mi azt várjuk, hogy a dolgok megoldódnak békésen és kulturáltan. Mi a béke mellett vagyunk, természetesen. De alapvetően az a fontos, hogy mit csinál Pristina, és mit csinálnak a nemzetközi közösségek.”

Albin Kurti koszovói miniszterelnök, szintén reagált a helyzetre. Azt mondta, az albán nemzetiségű polgármesterek ott vannak az irodáikban és ennek így kell lenni. Gabriel Escobar szerint pedig az Észak-Koszovóban kialakult feszültség annak tudható be, hogy Koszovó nem működik együtt a nemzetközi közösséggel. Az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja hozzátette, az erőszakot mindkét fél részéről be kell szüntetni. Mindeközben a Fehér Ház felszólította Belgrádot az adminisztratív vonal közelében telepített fegyveres erők visszavonására és a harckészültség csökkentésére, Pristinát pedig arra, hogy engedélyezze az újonnan megválasztott önkormányzati elnökök számára, hogy más helyekről lássák el feladataikat, és vonják ki a rendőrséget az önkormányzati épületekből. A helyzet megnyugtatása érdekében az Európai Unió és az USA is új választások kiírását sürgeti, valamint a Szerb Községek Közösségének megalakítását.

Észak-Koszovó
tiltakozás
tüntetés

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.