Ugrás a tartalomra

Indul a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház előadás-sorozata

2023.06.08
17:50
2023.06.08
18:00
Forrás
Pannon RTV
A város egyik legfontosabb kulturális attrakciója a nyár folyamán koncertekkel, operettekkel, musicalekkel és lovas színházi előadásokkal várja a nézőket.

Szombaton indul a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház előadás-sorozata. A mórahalmi színház vidéki teátrumként olyan embereknek is lehetőséget kínál a minőségi kulturális kikapcsolódásra, akiknek egyébként nem lenne lehetősége Budapestre vagy akár Szegedre utazni – hangsúlyozta Nógrádi Zoltán polgármester.

A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 9. évada június 10-én, szombaton az „Egy Új Élmény” című évadnyitó gálával indul. A nagyszabású, látványelemekkel tarkított produkcióban fellépnek a Nemzeti Lovas Színház művészei és vendégeik élő zenekari kísérettel. Mivel kiemelten fontos Mórahalom számára a határ menti kapcsolatok ápolása, így most először ajándékként Nemzetközi Táncgálát rendeznek, amelyre Horvátországból, Szerbiából és Mórahalomról érkeznek táncosok.

Július közepén teljes átszerelés kezdődik, a Futó-Dobó Lovasközpont fedett lovardája közel két hónapra lovas színházzá alakul, ahol az elmúlt években tapasztalt növekvő népszerűségre való tekintettel 12 lovas színházi produkciót mutat be a Nemzeti Lovas Színház társulata.

Mórahalom
színház

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.