Ugrás a tartalomra

Jövő kedden tartja alakuló ülését a szerb-magyar stratégiai tanács

2023.06.12
16:37
2023.06.12
20:36
Forrás
Pannon RTV
Június 20-án tartják a szerb-magyar stratégiai tanács alakuló ülését Palicson, amely a további együttműködést erősíti majd – jelentette be Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Pannon Televízió Közügyek című műsorában.

Pásztor István kiemelte, a jó szerb-magyar kapcsolatok megtartását a VMSZ ezentúl is kész a legjobb tudása szerint segíteni.

„Az ami új, és amit mindannyian, azt gondolom, hogy nagyon várunk, az a június 20-án esedékes stratégiai tanács alakuló ülése, ami itt fog lenni Palicson, tudomásom szerint. Ez azért fontos, mert a két ország valamikor a tavalyi év őszén aláírt egy stratégiai megállapodást, a stratégiai együttműködésről szóló megállapodást, aminek a ratifikálása mind a két parlament részéről a tavalyi év végén megtörtént. Ennek a megállapodásnak az életre hívását hivatott biztosítani az a testület, az a tanács, amelynek az elnöke a két köztársasági elnök, és amelynek a tagjai a két miniszterelnök, illetve hét-nyolc-kilenc-tíz miniszter az egyik, illetve a másik oldalról, ennek az alakuló ülése fog lenni jövő kedden Palicson.”

alakuló ülés
szerb-magyar
Pannon Televízió

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.