Ugrás a tartalomra

A Pannon Reggeli a Nemzetek Főzőversenyén

2023.06.26
09:06
2023.06.29
10:06
Forrás
Pannon RTV
Megtartották Kispiacon a Nemzetek Főzőversenyét. Bográcsos, nyárs és roston sültek, valamint levesek is készültek a megmérettetésen, ahová az egész Kárpát-medencéből érkeztek résztvevők. A legjobbak serleget is kaptak.

A vasárnapi kellemes időben sokan gyújtottak tüzet és főztek vagy sütöttek valami finomat Kispiacon. Az idei Nemzetek Főzőversenyére több mint 50 csapat nevezett be. Felvidékről, Nagymad községből is érkeztek versenyzők. 

László Vince, Nagymad község, Felvidék: „Marhapörköltet készítünk, marhalábszárból, ami nálunk Csallóközben, mi onnan származunk, a Kis-Duna, Nagy-Duna öleléséből, a legnagyobb folyami sziget Európában, ott hagyományosan főzik a marhalábszár pörköltet.” 

A Pannon Reggeli csapata is kilátogatott a rendezvényre, terepi műsort készítettek. 

Brasnyó Zoltán, főszerkesztő, Pannon Rádió: „Elsősorban a szakácsokat vettük célba, a szakácsokkal beszélgettünk. Erdélyből, Felvidékről, természetesen a helyi szakácsokkal, Karcsi bácsival, aki nekünk főzi perpillanat a borjúpaprikást, úgyhogy ilyen finomságokat szerettünk volna az éteren át valahogy közvetíteni a hallgatóinknak.” 

A program ilyenkor nem csak a főzésről szól, a legkisebbeknek játékokkal is készültek a szervezők, valamint gazdag tombola várta a kilátogatókat.  

Szarapka Ede, elnök, Kispiac HK: „Ha látjuk a mai napot, akkor büszkén elmondhatjuk, hogy nemcsak Vajdaság szíve, hanem az egész Kárpát-medencei magyarság szíve ma Kispiacon dobog. Felvidékről, Erdélyből, Magyarország számos területéről érkeztek testvértelepülési csapatok, baráti társaságok, a környező helyi közösségek, Magyarkanizsa község területéről az összes helyi közösség.” 

A művelődési műsor mellett a jó hangulatról lakodalmas zenekarok gondoskodtak és Vadkerti Imre, a Kormorán együttes tagja is színpadra lépett. 

Pannon Reggeli
Nemzetek Főzőversenye

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.