Ugrás a tartalomra

Zárónapjához érkezett a kishegyesi Anna-napok

2023.07.30
13:31
2023.07.30
17:09
Forrás
Pannon RTV
Tűzoltóverseny, lovasfelvonulás és szentmise volt vasárnap délelőtt. Az öt napig tartó rendezvénysorozat este ér véget: utcabállal és hajnalig tartó ünnepséggel.

A vasárnapi programkavalkád a tűzoltók találkozójával kezdődött. Elsőként a kicsik, majd a felnőttek versenye következett. Higgadtság, koncentráció, kitartás és pontosság - ezekre nagy szükségük volt a résztvevőknek. Az Összetartozás Hagyományőrző Tűzoltó Versenyt és a Kárpát-medencei Magyar Tűzoltó Testületek Találkozóját harmadik alkalommal szervezték meg Vajdaságban. Az esemény ötletadója Béres Ferenc.

Béres Ferenc, elnök, Hagyományőrző Bizottság, Magyar Tűzoltó Szövetség: „Úgy jött az ötlet, hogyha lenne nekik is egy felszerelésük, akkor ők szívesen csinálnának ilyet. Így felújítottunk nekik egy fecskendőt, és ennek a munkáját fogjuk most itt látni. Már harmadik alkalommal jöttünk hozzájuk, eddig mindig én hoztam a felszerelést, most pedig már az övékét használjuk.”

A hazai csapatok mellett Erdélyből, Horvátországból és Magyarországról is érkeztek tűzoltók.

Szűgyi István, elnök, Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület, Kishegyes: „Ez tiszta barátkozás, az eredmény nem fontos, az a fő, hogy itt vagyunk. Jól érezzük magunkat, és visszük egymás jó hírét haza. Ilyen értelemben az egész találkozónak ez a lényege, és közösen, több országból itt tudunk lenni.”

A Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület minden évben sikeresen pályázik tartományi eszközökre, amelyekből különböző projekteket valósítanak meg az Anna-napok részeként. Ilyen a szombaton megnyílt fényképkiállítás a kishegyesi és környékbeli tűzoltók mindennapjairól, valamint a vasárnapi verseny.

Kovács Károly, tartományi képviselő: „A mostani projektekből is - mint minden évben - tűzoltó eszközöket újítanak fel. Tavaly sikerült rendeltetésére bocsátani egy korhű tűzoltópumpát, az idén is folyamatban van, illetve a kísérő rendezvények.”

A lovasmenet a főutcán keresztül a kopjafáig haladt, ahol három kört megtéve vonultak vissza az Endukas Lovas Klubhoz. A felvonulásra sokan voltak kíváncsiak, amelyet kilencedik éve szerveztek meg a faluban.

Cékus Lenke, tag, Endukas Lovas Klub: „Minden évben sok nézőt vonzanak a lovak Kishegyes főutcájára. Egyre több a lovagolni vágyó, szerintem ezzel népszerűsítjük a falut és a lovassportot is. Ez egy nagyon nagy és szép összefogás a falu és a lovas klubunk részéről, hogy ilyen szépen támogatja a község a felvonulást, és hogy ekkora számban részt veszünk benne.”

Az időjárás is kedvezett a lovasfelvonulásnak. Mintegy 20 hátas és 30 fogat vonult végig Kishegyes utcáin. Stábunk is lóra pattant.

A lovasfelvonulás után ünnepi szentmisén vettek részt a hívek a Szent Anna-templomban. A rendezvénysorozat este utcabállal, retró esttel és hajnalig tartó bulival zárul.

Kishegyes
Anna-napok
tűzoltóverseny
tűzoltó
lovasfelvonulás
utcabál
Szűgyi István
Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület
Kovács Károly
Cékus Lenke
Endukas Lovas Klub
Anna-napok

Most

16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.