Ugrás a tartalomra

A horgosi szőlészek bizakodóak, elfogadható termésre számítanak

2023.08.03
12:21
2023.08.03
16:33
Forrás
Pannon RTV
Sokszor kellett kezelni a szőlőt a horgosi ültetvényeken az idén. A csapadékos és meleg idő hatására számos betegség jelent meg, ami főleg a kékfrankos tőkéket támadta meg. Ennek ellenére bizakodóak a termelők, úgy tűnik, hogy lesz elegendő szőlő.

Szép, haragos zöld a szőlő a horgosi határban. A térségben többször is volt csapadék, igen nagy mennyiségben. Egy kisebb jégverés is kárt tett a gyümölcsben, viszont nagyobb problémát okozott az eső utáni magas páratartalom, ami sok betegséget hozott magával. Ezek gyorsan terjedtek és egymást követték, hiába volt a megfelelő kezelés - nyilatkozta Bíró Nándor borász.

„Van betegség nagyon, főleg azok az érzékenyebb fajtáknál, mint a kékfrankos azt nagyon gyorsan megfogta a lisztharmat is, úgyhogy azzal nem tudok dicsekedni, de hát a 10 ezer tőkéből csak elő tudunk majd állítani jó borokat.”

Bálint István parcelláján is a kékfrankos tőkéket viselte meg legjobban a betegség, viszont az ültetvény nagyobb része jó állapotban van. A meleg és a csapadék jól jött, annak ellenére, hogy sok betegséget okozott a szemeknél. A szőlész mutatja, hogy sárgulnak a fürtzónában lévő levelek, ami csapadékhiányra utal, annak ellenére is, hogy többször esett nagyobb mennyiség. Igazi égi áldásként érkezett meg a vasárnapi, közel 50 milliméter eső - tette hozzá.

„A másik dolog az, hogy nagyon kellett a víz a bogyó növelésére, mert bizony ez az eső előtt még fele ekkora volt a bogyója, mint most. em volt neki víz, nem bírt a bogyó kifejlődni. Most nézem, most duplák a bogyók, mint az eső előtt.”

Az érintettek elmondták, ha az elkövetkező egy hónapban is hasonló időjárási körülmények lesznek, a kékfrankoson kívül lesz elegendő szőlő, és remélhetőleg a cukortartalma is alkalmas lesz majd az ízletes borok készítéséhez.

szőlész
szőlő
Bálint István
Bíró Nándor

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.