Ugrás a tartalomra

Augusztus 20-ától lehet jelentkezni a gyerekek után járó állami támogatásra

2023.08.10
11:41
Forrás
Tanjug
A pénzre minden olyan gyermek jogosult, aki 2006. november 21-e után született.

Augusztus 20-ától lehet jelentkezni a 16 éven aluli gyermekek után járó tízezer dináros állami támogatásra - jelentette be Siniša Mali a Prva televízió műsorában. A pénzre minden olyan gyermek jogosult, aki 2006. november 21-e után született.

A tervek szerint szeptember 25-ig kifizetik a pénzt, de legkésőbb október 1-jén megérkezik a megadott bankszámlára - tette hozzá a pénzügyminiszter. Mali felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentkezés nagyon egyszerű és ugyanúgy történik, mint eddig: a Kincstári Igazgatóság honlapján az édesanyáknak meg kell adniuk a személyi igazolványuk számát, a személyi számot, a teljes nevüket és a bankszámlaszámot, vagyis ki kell választaniuk azt a bankot, ahová a támogatást szeretné kapni.

Az igénylések benyújtási határideje szeptember 20-a.

állami támogatás
pénz
gyerek

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.