Ugrás a tartalomra

Tűzoltó-találkozó Szilágyin

2023.08.13
17:49
Forrás
Pannon RTV
Doroszló, Gombos, Kupuszina tűzoltói és a helyi önkéntesek vettek részt az eseményen.

A program reggeli gyülekezővel kezdődött az 1907-ben alakult Szilágyi Önkéntes Tűzoltó Testület otthona előtt. Ezt követően a falu központjában ünnepi felvonulást tartottak, a zászlófelvonással egyidőben pedig megkoszorúzták a templomkertben álló Szent Flórián-szobrot is, majd a program reggelivel, barátkozással és ügyességi játékokkal folytatódott.

Forgács Dénes, elnök, Szilágyi Önkéntes Tűzoltó Testület: „Egyrészt az őseink, amikor kitalálták, akkor ők ezt olyan szándékkal képzelték el, hogy ily módon a négy falunak a fiatalsága még jobban tud barátkozni, ismerkedni.”

A 80 éves Pintér László 1960 óta tagja a Gombosi Önkéntes Tűzoltó Testületnek. Elmondta, 10-15 évvel ezelőtt még 110 önkéntes tűzoltó volt a faluban.

Pintér László, Gombosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület: „Tegnap is éppen volt nálunk tűz, mikor megszólal a sziréna, bennem van az az érzés, hogy meg kell jelennem, akkor bemegyek, de hát nem is engedik, hogy segítsek, semmit csináljak. Vannak fiatalok, hála Istennek, csak most már nagyon kevesen vagyunk.”

A Doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját.

Gellér László, parancsnok, Doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület: „Ami engem megérintett annak idején, az tulajdonképpen az, hogy önként, önként, benne van a szóban, megyünk más embereknek segíteni a vagyonát, ne adj Isten az életét menteni tűz, katasztrófa esetén.”

Ami az ügyességi játékokat illeti, a fiatalok két versenyszámban, vízipumpa kezelésében és stafétában, a kicsit idősebbek pedig kötélhúzásban mérték össze erejüket és tudásukat. A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott találkozó a köszönőlevelek kiosztásával és közös ebéddel zárult.

tűzoltó
Szilágyi
találkozó
Doroszló
Gombos
Kupuszina

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.