Ugrás a tartalomra

Novák Katalin: Szent István a magyarok közös nevezője

2023.08.20
12:01
2023.08.20
18:50
Forrás
Pannon RTV
István király ott van velünk a hétköznapokon és az ünnepeken, az iskolákban, köztereinken, templomainkban, a kórházakban, versekben, regényekben, filmen és rockoperában határon innen és túl - fogalmazott a magyar köztársasági elnök.

Szent István a magyarok közös nevezője: magunkban hordozzuk, a részünkké vált, itt van velünk - hangsúlyozta Novák Katalin Esztergomban. Magyarország köztársasági elnöke kiemelte, augusztus 20-a nem porlepte hagyomány és nem is modern buli.

Szent István azzal, hogy megalapította a keresztény Magyarországot, azzal, hogy tudatos döntéssel a nyugati világ részévé tette, nem pusztán kijelölte az utat, amelyen járnunk kell, de elvitathatatlan helyet kapott az életünkben is - hangsúlyozta ünnepi beszédében a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin. „Előtte hajtunk fejet nemzeti ünnepünkön, neki mondunk köszönetet bátorságáért, hitéért, bölcsességéért és alázatáért. Szent István a magyarok közös nevezője. Úgy van bennünk, hogy közben felettünk áll, úgy van mögöttünk, hogy közben előttünk jár. Tisztelt ünneplők. Megtisztelő és egyben örömteli, hogy polgármester úr kezdeményezésére Szent királyunk szülővárosában, Esztergomban ünnepelhetünk ma együtt. A tavalyi Székesfehérvári augusztus 20-a után most tanúi lehettünk a magyar államiság szempontjából meghatározó két város formális szövetségkötésének.”

Novák Katalin kiemelte: augusztus 20. nem porlepte hagyomány és nem is modern buli. „Augusztus 20. ünnep, a szó legteljesebb értelmében. A múltunkra újra és újra emlékeztető, a jövőnket évről évre reménnyel megtöltő ünnep. Ilyenkor háttérbe szorul a lényegtelen, és előtérbe kerül az igazán lényeges. Van esélyünk olyan mélységet megélni és olyan magasságba emelkedni, ahol a magyar nemzet magától értetődő összetartozását megélhetjük.”

István király ott van velünk a hétköznapokon és az ünnepeken, az iskolákban, köztereinken, templomainkban, a kórházakban, versekben, regényekben, filmen és rockoperában határon innen és túl - tette hozzá a magyar köztársasági elnök.

Szent István
Novák Katalin
magyarok

Most

14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.