Ugrás a tartalomra

Négy kisbaba született a város napján a Szabadkai Közkórházban

2023.09.02
12:37
2023.09.02
16:09
Forrás
Pannon RTV
Az újszülötteket a város képviselői is köszöntötték.

Három kislány és egy kisfiú jött világra szeptember elsején a Szabadkai Közkórház Szülészeti Osztályán.

Saša Dželebdžić, igazgató, Szabadkai Közkórház: „Az anyukák és az újszülöttek jól vannak. A vitális paramétereket illetően a csecsemők magas osztályzatokat kaptak. Gratulálni szeretnék a szülőknek és kívánom, hogy még több gyerekük szülessen.”

Mind a négy szülés rendben zajlott.

Lidija Banović: „Mindketten jól vagyunk. Hála Istennek minden rendben zajlott le. Most várjuk, hogy holnap zöld fényt kapjunk és mehessünk haza az apukához és a kis testvérhez.”

Nebojša Crnogorac, a Városi Képviselő-testület alelnöke dr. Pásztor Bálint, a VKT elnöke nevében köszöntötte a kisbabákat.

„A jövőt illetően azt szeretnénk, hogy városunk napról napra egyre gazdagabb legyen, mert az egyetlen biztos jövőnk az, amit a gyerekeinkkel közösen élünk meg. Hiábavaló minden anyagi gazdagság, rendezett kommunális infrastruktúra és park, ha nincsenek gyerekek, akik ott töltik az idejüket.”

Srđan Samardžić városi tanácstag Stevan Bakić polgármester nevében látogatott el a szabadkai szülészetre.

„Tavaly szeptember elseje óta, amikor a legutóbb találkoztunk ezen alkalomból, összesen 1169 új polgártársunk jött világra. Vannak-e szebb események az ember életében, mint a szülői örömök?”

 

Az illetékesek plaketteket, ajándékutalványokat és virágot hoztak az újszülöttek édesanyjainak. Azt kívánták, hogy a kisbabák jó egészségben nőjenek fel.

újszülött
Szabadkai Közkórház
Srđan Samardžić
Saša Dželebdžić
Nebojša Crnogorac

Most

16:51, Frissítve: 17:35

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.