Ugrás a tartalomra

Hogyan gazdálkodjon egy vállalkozó az idejével, hogyan lehet elkerülni a kiégést?

2023.09.08
09:00
2023.09.08
16:17
Forrás
Pannon RTV
Milyen az erős, elfogadott vállalati kultúra? Egyebek mellett ezekről tartottak előadást a Connect + Grow üzleti konferencia második napján Palicson.

A Prosperitati Alapítvány első alkalommal szervezte meg a szakmai tanácskozást, amely ma ér véget, mintegy 200 vállalkozás részvételével. A két nap alatt tíz előadást hallgathatott végig a közönség, valamint panelbeszélgetésre is sor került. A vállalkozók eddigi visszajelzései pozitívak - mondta Juhász Bálint. A Prosperitati Alapítvány ügyvezetője hozzátette, a rendezvény kiértékelése ugyan még később lesz, de szeretnének hagyományt teremteni, és a következő években is megszervezni az üzleti konferenciát.

„Sikerült azt is elérni, amit szerettünk volna, hogy egy nem mindennapi, plusz tartalmakkal dúsított konferencia legyen, fantasztikus helyszínen, olyan értékeket közvetítve, mint a Palics és Szabadka turisztikai desztinációnak az értékeinek a továbbadása, vagy pedig a kisvállalkozásoknak, a kezdővállalkozásoknak, a feltörekvő vállalkozásoknak az esélynyújtása, megmutatkozási lehetőségnek a biztosítása, ez mind sikerült ez a két nap alatt. Azt gondolom, hogy a vállalkozói közösségünk megmutatta, hogy egy összeforrott erős közösség, ami folyamatosan tud bővülni újabb és újabb vállalkozói arcok jelennek meg és aktív részeseivé válnak ennek a közösségnek, ez a cél, hogy a vállalkozói mikroközösség folyamatosan erősödjön.”

Connect + Grow
konferencia
vállalkozó

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.