Ugrás a tartalomra

Lopott a 19 éves szabadkai

2023.10.04
16:03
2023.10.05
11:20
Forrás
subotica.com
Pénzt tulajdonított el egy postahivatalból és egy templomból, egy mobiltelefont pedig egy középiskolából lopott.

A szabadkai rendőrség bűnvádi feljelentést tett egy 19 éves szabadkai fiú ellen, aki egy középiskolából, egy postáról és egy templomból is lopott. A gyanú szerint a fiatal az egyik helyi gimnázium öltözőjéből tulajdonított el egy mobiltelefont, valamint az egyik alkalmazott távollétét kihasználva az egyik városi postafiókból 60 ezer dinárt is elrabolt. Emellett pedig egy szabadkai templom jótékony célra gyűjtött adományát is ellopta. A rendőrök a pénz egy részét és a mobiltelefont megtalálták és visszaadták a tulajdonosaiknak. A 19 éves fiú ellen bűnvádi feljelentést tettek, ügyében a szabadkai alapfokú ügyészség jár el.

lopás
Szabadka
pénz
mobiltelefon

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.