Ugrás a tartalomra

Őszi táj a falun - rajzverseny Felsőhegyen

2023.10.07
11:39
2023.10.07
15:45
Forrás
Pannon RTV
Rajzversenyt szerveztek szombat délelőtt Felsőhegyen. Az eseményt hetedik alkalommal tartották meg a gyerekhét keretében a helyi Önkéntes Központ szervezésében.

A rajzokat a zsűri három kategóriában díjazta, emellett számos programmal, bohóccal, légvárral és ajándékokkal várták a kicsiket. Az eseményt Zenta önkormányzata támogatta.

Ősz Szabó Norbert, a felsőhegyi Önkéntes Központ elnöke: „Ez a rendezvényünk 2017-ben indult útjára, és úgy gondoltuk, hogy ezt minden évben meg kell, hogy tartsuk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez megrendezésre kerüljön, és évről évre növekszik, már öt éve gyermeknappá nőtte ki magát. Az idei évben készülünk nagyon sok újdonsággal, kürtőskaláccsal, lesz légvár is, valamint ajándékokat is kapnak, hűtőmágneseket, amit a zentai önkormányzat segítségével tudtuk beszerezni.”

Felsőhegy
rajzverseny

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.