Ugrás a tartalomra

Az éjjel is folytatódott a Gázai övezet bombázása

2023.10.12
08:10
2023.10.12
14:34
Forrás
Szerbiai RTV
Hat nap alatt több mint 2400 ember vesztette életét az izraeli hadsereg és a Hamász közötti harcokban. Törökország pedig jelenleg a Hamász által túszul ejtett civilek szabadon bocsátásáról tárgyal.

Ma reggel az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bejelentette, hogy az éjszaka folyamán megölték a Hamász haditengerészeti erőinek egyik magas rangú tagját a Gázai övezetben. Mindeközben pedig több mint 330 ezer lakost telepítettek ki a Gázai övezetből.

A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este. „A Hamász ugyanolyan, mint az Iszlám Állam, és úgy fogjuk eltiporni, ahogyan a világ eltiporta az Iszlám Államot” – szögezte le a kormányfő, azt is közölve, hogy Izrael immár belekezdett az ellentámadásba. Joáv Galant védelmi miniszter azt mondta, Izrael eltörli a Hamászt a Föld színéről.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kiemelte, nagyon egyszerű és világos üzenettel megy Izraelbe, az amerikai elnök és az amerikai nép nevében: Amerika támogatja Izraelt és ehhez eszközöket is biztosít.

A Palesztin Egészségügyi Minisztérium közlése szerint legalább 51 ember meghalt és 281-en megsebesültek csütörtök hajnalban a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légicsapásokban. Az áldozatok egy része még mindig a romok alatt van – emelte ki az egészségügyi miniszter-helyettes, aki azzal vádolta az izraeli erőket, hogy a lehető legnagyobb kárt és pusztítást akarják okozni, teljes lakónegyedeket elpusztítva. Hangsúlyozta, több mint 600 ezer gázai lakost, valamint kórházakat fosztanak meg a víztől. Felszólította a világot, hogy állítsák le az általa agressziónak nevezett izraeli intézkedéseket.

A Reuters értesülései szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Izrael és a Hamász közötti konfliktus ügyében pénteken ülésezik majd.

Izrael
Gázai övezet
háború
Hamász

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.