Ugrás a tartalomra

VM4K Csütörtök esték: Az örökhagyó

2023.11.10
07:07
2023.11.18
14:17
Forrás
Pannon RTV
Lévai Katalin Az örökhagyó című könyvét mutatták be csütörtök este a szabadkai VM4K-ban. Az író, szociológus, politikus regénye a szegedi Reök család történetét tárja fel Reök Iván legfiatalabb fia, Andor szemszögéből mesélve.

A könyv nagyon sokrétegű. Egyszerre mutatja be egy család történet több generáción keresztül, emellett a magyarok és a szerbek együttélésének a nehézségeiről, szépségeiről, fájdalmairól is szól, valamint a trianoni békeszerződés társadalomra gyakorolt hatásával is foglalkozik. Az örökhagyó című könyv idén tavasszal jelent meg.

Lévai Katalin, író: „Már korábban több családkutatást végeztem. Ennek a családnak egy másik ágával is foglalkoztam, és abból is született több könyv. Tulajdonképpen ez egy trilógiának a harmadik része. Nagyon jó volt, hogy együtt dolgoztunk, együtt gondolkodtunk, együtt elevenítettük fel a Reök családnak a múltját a családtagokkal. Ettől egy különösen izgalmas utazás volt ennek a könyvnek a megírása, mert hogyha valaki csak úgy rá néz egy családra és kutatja, az is egy nagyon szép dolog, de hogyha a családtagokkal együtt, akiknek nagyon fontos a család történelme, átadnak levelezést, átadnak naplót, emlékeket megosztanak velem, akkor még élőbbé válik a történet, és azt hiszem, hogy sikerült nagyon plasztikusan és nagyon elevenen megörökítenem ezt a családot.”

Lévai Katalin
Szabadka
Szeged
Az örökhagyó
Reök
Reök család
Reök Iván
Reök Andor
VM4K

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.