Ugrás a tartalomra

Vajdasági iskolafejlesztés -18 millió dinár a pacséri általános iskolának

2023.11.18
07:04
2023.11.26
14:47
Forrás
Pannon RTV
Iskolanapot ünnepeltek Pacséron. Az 53 éves Moša Pijade Általános Iskolában idén több mint 18 millió dinárt fordítottak fejlesztésére, felújították a kosárlabdapályáját is.

A korszerűsítéshez hozzájárult a tartomány, a Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai önkormányzat és a pacséri helyi közösség is.

Tartalmas, vidám műsorral ünnepelték az iskolanapot a pacséri Moša Pijade Általános Iskolában. Az intézményben magyar és szerb nyelven zajlik az oktatás. Az elmúlt évben is számos fejlesztést sikerült megvalósítaniuk a jobb oktatási feltételek érdekében, melyeknek összege 18 millió 200 ezer dinár. A tartományi titkárságtól 12 millió 700 ezer dinár támogatást kapott a pacséri iskola.

Méhészkei Kiss Gizella, igazgató, Moša Pijade Általános Iskola, Pacsér: „Ebből majd 12 millió dinár lesz a gázfűtésnek a beszerelése az iskolánkban. Évek óta iskolánkban nagyon szeretik a gyerekek a Kerékpárral az egészségért és a tudásért akciónkat, amelyet évről évre megpályázunk, és nagyon népszerű. Tanulóinknak 90 százaléka önkéntesen részt vesz rajta, és ez már önmagában mindent elmond. Mivel iskolánk 53 éves, itt az ideje, hogy gondolkozzunk már a világításnak a felújításán is, ezért tervdokumentációt készítünk egy modern energiatakarékos világítás kivitelezésére. Ezt is a tartományi titkárság támogatja.”

Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár további pályázásra buzdítja az iskolákat, hiszen a titkárság 2024-ben is újabb pályázatokkal készül.

„A pályázatok kiírásra kerülnek, és az év folyamán várhatóan havi szintű pótköltségvetés is lesz, és akkor növekedhetnek ezek az eszközök, úgymond az általános és a középiskolák fejlesztésére, gondolok itt az épületekre, 120 millió dinár áll rendelkezésünkre. Természetesen emellett meghirdetjük azokat a pályázatainkat is, amelyek a különféle programok és projektek támogatására irányulnak, úgyhogy egy eléggé gazdag év elé nézünk.”

A küldöttség megtekintette a felújított kosárlabdapályát, melyet 2,5 millió dinár értékben a topolyai önkormányzat, 2 millió 900 dinár értékben pedig a Tartományi Sport- és Ifjúságügyi titkárság támogatott.

Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke: „Az elmúlt mandátumban mintegy hatvan iskolába ruháztunk be Vajdaság-szerte, amelyekben magyarul is folyik oktatás. Pacséron, itt 150 diák, mintegy fele magyar nyelven tanul, de ez nem csak a magyar diákoknak jó, amit beruháztunk, minden egyes diáknak, minden egyes családnak, akik ide járnak iskolába. Folytatjuk azt a munkát, amit Pásztor elnök úr elkezdett, a következő időszakban is, azért fontos, hogy a vajdasági tartományi parlamentben és kormányban jelen legyünk, hogy a magyar ügyeket szolgáljuk, és hasonló projekteket vigyünk el magyarok lakta közösségekbe.”

A kosárlabdapálya mellett egy biztonságos játszóteret is kiépítenek, melyhez a Magyar Nemzeti Tanács 70 ezer dinárral járult hozzá.

iskolanap
Pacsér
Moša Pijade Általános Iskola
Topolya
tartomány
Méhészkei Kiss Gizella
Szakállas Zsolt

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.