Ugrás a tartalomra

A Partizan várja a TSC-t

2023.11.24
11:35
2023.11.26
17:30
Forrás
Pannon RTV
Kemény mérkőzés vár a TSC labdarúgóira szombaton. A belgrádi Partizan otthonában kell bizonyítaniuk a topolyaiaknak a szerbiai Szuperliga 16. fordulójában.

Žarko Lazetić, a TSC vezetőedzője szerint a bajnokság egyik legnagyobb kihívása a 13 mérkőzés óta veretlen Partizán legyőzése. Hozzátette, a belgrádiak nem szerepelnek az európai versenyeken, és ennek köszönhetően teljes mértékben a hazai bajnokságra tudnak összpontosítani. Lazetić szerint erős középpályával kell majd játszaniuk, viszont kiemelt figyelmet kell szentelniük majd a Partizan veszélyes ellentámadásaira. A találkozóra szombaton 18:30-től kerül sor Belgrádban. A tabellát jelenleg az eddig veretlen Partizan vezeti 40 ponttal, a TSC a harmadik 26 ponttal.

fktsc.com

Partizan
Szuperliga
labdarúgás
Žarko Lazetić
TSC

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.