Ugrás a tartalomra

Ki látható az ötezresen?

2023.11.27
13:08
2023.11.27
16:33
Forrás
Pannon RTV
Szabadkán tartották meg a Szerbiai Nemzeti Bank "Ismert személyiségek a Szerb Köztársaság bankjegyein" elnevezésű vetélkedőjének vajdasági regionális döntőjét, a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola társszervezésében.

Hét vajdasági középiskola végzőseinek négytagú csapatai vettek részt a megmérettetésen, a szabadkai Szabadegyetemen. Egy-egy feladatban azokat az ismert történelmi személyeket kellett legfeljebb tíz másodperc alatt felismerniük, akik a mostani és a korábbi szerbiai papírpénzeken szerepelnek.

Ranko Stanojević, a Szerbiai Nemzeti Bank kommunikációs szakmunkatársa: „Egészen biztos, hogy a cél, mint a többi regionális verseny döntőjében, amikor erről a vetélkedőről beszélünk, a résztvevők jobb megismertetése a szerbiai monetáris történelemmel. De olyan a híres emberek képével, munkásságával is, akiket a történelem során a bankjegyek előlapján vagy egyes esetekben a hátoldalán ábrázoltak.”

pénz
vetélkedő
dinár
diákok

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.