Ugrás a tartalomra

Elhunyt Ryan O'Neal, a Love Story egykori sztárja - VIDEÓ

2023.12.09
07:17
2023.12.09
07:29
Forrás
Index.hu
82 éves volt. Halálhírét a fia közölte közösségi oldalán, aki a pontos okról egyelőre nem osztott meg részleteket.

O’Neal az 1960-as évek elejétől színészi pályája kezdetéig amatőr bokszoló volt, majd 1964-ben Rodney Harrington karakterét játszotta a Peyton Place című TV-sorozatban, ezzel építette fel karrierjét.  

Nemzetközi elismertséget a Love Story hozott neki, a filmet az Amerikai Filmintézet minden idők 10 legromantikusabbja között tartja számon. Teljesítményéért Oscar-díjra és Golden Globe-díjra jelölték, igaz egyiket sem kapta meg. Később feltűnt még olyan filmekben, mint a Mi van, doki? (1972), a Barry Lyndon (1975) és A híd túl messze van. 2007 óta egyik visszatérő szereplője volt a Dr. Csont című nagy sikerű amerikai TV-sorozatnak, amelyben a címszereplő édesapját alakítja. 

Ryan O'Neal 1941. április 20-án született Los Angelesben a forgatókönyvíró Charles O’Neal és a regényíró Patricia Callaghan gyermekeként. A Los Angeles-i University High School gimnáziumban végezte tanulmányait, eközben pedig bokszolt és többször indult a Golden Gloves elnevezésű amatőr ökölvívóversenyen. Az 1950-es években apja munkája miatt Münchenbe költözött a család, O'Neal itt is érettségizett le. O'Neal az iskolában kezdett bokszolni, és erős, kidolgozott testalkatának is köszönhetően televíziós szerepeket kapott. 

Két házasságából összesen négy gyermeke született, Farrah Fawcett volt a partnere, egészen annak haláláig. 

meghalt
elhunyt
in memoriam

Most

16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.