Ugrás a tartalomra

Ünnepi adventi műsor a bácsfeketehegyi református templomban

2023.12.18
10:56
2023.12.20
13:02
Forrás
Pannon RTV
Gyermekekkel telt meg a bácsfeketehegyi református templom advent harmadik vasárnapján. Az általános iskolások ünnepi műsorral készültek, a helyi asszonyok pedig fonott kaláccsal kedveskedtek az egybegyűlteknek.

Énekekkel, szavalatokkal tették meghittebbé a vasárnapi istentisztelet a gyerekek. Ünnepi műsoruk a karácsonyra való készülődés, a várakozás része.

Véső Lara, Bácsfeketehegy: „A karácsonyra úgy készültünk, hogy otthon is feldíszítettük a fát, és az énekórán is díszítettük. Hittanon is tanultunk sok mindent a karácsonyról, a kedvenc énekem Az áldott orvos közeleg.”

Szabó Sarolta, Bácsfeketehegy: „A kedvenc dalom a Csendes éj, ami Jézus születéséről szól, karácsonykor pedig Jézus születését ünnepeljük.”

A bácsfeketehegyi gyermek-istentiszteletnek mintegy 100 éves hagyománya van a helyi gyülekezet körében, az elsőtől a hatodik osztályos gyermekek ilyenkor verset mondanak, énekekkel készülnek - mondta Orosz Attila, bácsfeketehegyi lelkipásztor. „Ami a fénypontja ennek az egész történetnek, hogy nemcsak karácsonyi édességcsomagot adunk a gyermekeknek, hanem karácsonyi fonott kalácsot, amelyet az asszonytestvérek készítenek itt az egyik közeli pékségben.”

Eredetileg a szegény sorsúak, a családok kaptak a fonott kalácsból, manapság pedig mindenkit megajándékoznak vele a gyülekezet önkéntesei - tette hozzá Orosz Attila.

Bácsfeketehegy
advent
ünnep
Orosz Attila

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.