Ugrás a tartalomra

Időkapszulát találtak az egykori topolyai hotel épületében

2024.01.23
18:08
2024.01.23
18:14
Forrás
közlemény
Zajlanak az egykori topolyai hotel átépítési munkálatai. A jelenleg ott dolgozó munkások az egyik fal megbontásakor egy üvegbe rejtett levelet, azaz egy időkapszulát találtak, melyet átadtak a munkálatok koordinálásával megbízott Művelődési Háznak.

A levelet az 1903-ban született Kiskároly Lajos írta, aki korábban kereskedő volt, de 1957. augusztusában, a levél írásakor, 10 kőműves vezetőjeként dolgozott a hotel építési munkálatainál, akkor éppen a második emelet készült.

A Művelődési Ház igazgatónője felkereste Kiskároly Lajos leszármazottjait, s mint kiderült fia, a 96 éves Kiskároly Róbert, ma is Topolyán él. Szatmári Adrián Topolya községi elnöke, Tomik Nimród, a községi elnök helyettese és Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője meglátogatták Robi bácsit és ajándékba adták neki édesapja levelének bekeretezett másolatát. Úgy döntöttek, hogy az eredeti példányt visszaépítik az immár közösségi-közigazgatási épületkomplexum falába, hogy az időkapszula eredeti helyén, a későbbi generációknak is megmaradjon.

Kiskároly Lajos röviden, de érthetően vázolja az akkori helyzetet. Már 5 évvel a levél írása előtt elkészült a hotel pincéje és a földszint egy része, azonban pénzhiány miatt az építés egy ideig szünetelt. Azt is megemlíti, hogy korábban ezen a helyen állt Pataki Maca háza, melyben üzletek, műhelyek és kocsma is helyet kapott, de ez az épület már nem illett a környezetébe, ezért a város kisajátította és a helyén kezdték felépíteni a hotel épületét. Pataki Macát más házakkal kárpótolták. A levél írásakor körülbelül 60 munkás dolgozott ott, közülük 10-et vezetett Kiskároly. Néhány kőműves nevét és születési dátumát is leírta: Hajbók József (1903), Bodor István (1918?), Ercsi Lajos (1919), Kovács János – Dora (1925), Majoros Antal (1929).

A topolyai Önkormányzat és a Művelődési Ház ezúton is szeretné háláját kifejezni a kivitelezőnek, hogy az időkapszulát megőrizték és átadták.

Topolya
időkapszula

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.