Ugrás a tartalomra

Így ünnepli 50. születésnapját az Újvidéki Színház!

2024.01.24
13:42
2024.01.24
16:37
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Színházak Minifesztiváljával, ősbemutatóval és koncertekkel készül az Újvidéki Színház fennállásának 50. évfordulójára.

A házigazdák a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatát, a Kosztolányi Dezső Színházat, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínház tagjait látják vendégül előadásaikkal, valamint fellép a magyarországi Parno Graszt zenekar és a Mezei Szilárd quartet is.

Január 27-én a Történt egyszer Újvidéken című ősbemutatóval indul az ünnepi hét az Újvidéki Színházban az intézmény megalakulásának 50. évfordulója alkalmából, majd minden nap egy-egy vajdasági színtársulat előadását láthatja a közönség a minifesztivál keretében, sőt, az érdeklődők Ladik Katalin multimediális performanszát is megnézhetik, aki egyébként az Újvidéki Színház első szerződtetett színésznője. Az előadások mellett négy koncert is a repertoáron szerepel.

Urbán András, igazgató, Újvidéki Színház: „A Zentai Magyar Kamaraszínház játssza Mezei Kinga rendezésében a Művészet című produkciót, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kucsov Borisz rendezésében a Félelem és reszketés Szabadkán, illetve a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Siflis Anna rendezésében az Iglic című produkciót fogja játszani. Az újvidéki akadémia végzősei, tehát a legfrissebb színészgeneráció pedig Pintér Béla Parasztoperáját adja elő Pálfi Ervin rendezésében.”

A Történt egyszer Újvidéken című produkció nem egy adminisztratív, múzeumi, kronológiai történet, mondta Urbán András, a darab rendezője az eseménysorozatot beharangozó sajtótájékoztatón, hanem egy szórakoztató előadás, ajándék a közönségüknek. Gergye Krisztián magyarországi koreográfus első alkalommal dolgozott Urbán Andrással és az újvidéki társulattal. „Nagyon régen találkoztam ennyire kivételesen összetartó, jó humorú tehetséges társulattal, amiben alkattól és életkortól függetlenül mindenki maximális odaadással bármilyen őrült mozdulatra képes úgy, hogy nekem nagyon könnyű dolgom volt. Nagyon élvezetes és gyönyörű előadás lesz, engem kívülállóként is hihetetlenül megfog.”

A darabban a társulat szinte minden színésze szerepet kapott. A darabot mintegy 20 dal teszi élvezetessé. Elor Emina, színész, Újvidéki Színház: „Ötven évet nehéz összefoglalni, és remélem, hogy ez az ötven évnyi izzadság, verejték, nem akarom mondani, hogy vér, de érzelem, ami 50 év alatt összegyűlt és megmutatkozott a deszkákon, remélem, hogy érződik ezen az előadáson keresztül.”

Az intézmény 50 éves fennállását összefoglaló monográfia is készül magyar és szerb nyelven, amely az évad folyamán lát majd napvilágot. A magyar kiadásnak Góli Kornélia, a szerbnek Zoran Maksimović és Vladimir Kopicl a szerzői.

Újvidéki Színház
50 év
születésnap
Vajdasági Magyar Színházak Minifesztiválja
színház
Urbán András
Elor Emina
Gergye Krisztián

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.