Ugrás a tartalomra

Ökumenikus imahetet tartanak Bácsfeketehegyen

2024.01.25
13:23
2024.01.25
16:05
Forrás
Pannon RTV
A helyi református imaházban katolikus plébánosokat valamint evangélikus és református lelkészeket látnak vendégül. A héten az egységéért imádkoznak.

Közös énekkel kezdődött az ökumenikus istentisztelet a bácsfeketehegyi református imaházban.

Kaszás Éva, református kántor, Bácsfeketehegy: „Vannak közös énekek, amelyek megtalálhatók a katolikus egyházi könyvben is, ugyanakkor a reformátusban is. Ugyanúgy van már előkészítve az evangélikus egyházi szertartáshoz is, amik szintén megtalálhatók, tehát minden felekezet megtalálja a helyét.” 

A településről és a környékről is szép számban érkeztek úgy református, mint katolikus hívek. 

Kókai Jolán, katolikus hívő, Kishegyes: „A mi családunkban is van református is, katolikus is, evangélikus is és mindannyiukkal szép és jó a kapcsolat, és valójában ez az értelme az én véleményem szerint, hogy szeretni, tisztelni, becsülni egymást.” 

Szakály József, topolyai katolikus plébános, címzetes prépost tartott igehirdetést. Jónás próféta történetén keresztül járta körbe a felebaráti szeretet kérdéskörét, amely az idei témája az egyetemes imahétnek.

Szakály József, címzetes prépost, plébános, Topolya: „Ilyenkor megtapasztaljuk azt, hogy rengeteg dolog összeköt bennünket, akár az isteni igébe is bele tudunk úgy kapaszkodni, hogy ne feltétlen azokat a pontokat keressük ilyenkor, amelyeken állandóan vita van, hanem inkább megpróbáljuk azokat a pontokat kiemelni, amelyek mindannyiunkat gazdagítanak és össze is kapcsolnak.”

A néhány évtizeddel ezelőtti gyakorlatot idén újították fel Bácsfeketehegyen, melynek folytatását is tervezik. 

Orosz Attila, református lelkész, Bácsfeketehegy: „Ez egy magától értetődő dolog, mi lelkészek, papok gyakoroljuk és jó lenne, ha a híveink ezt látnák, mert ez erősíti az embereket, erősíti a papságot, erősíti a lelkipásztori közösséget meg a gyülekezetei k közösségét is, tehát ez a célja tulajdonképpen az ökumenikus vagy egyetemes imahétnek.”

Az igehirdetés után a hívők közösen imádkoztak, majd ökumenikus áldás következett. 

ökumenikus imahét
Bácsfeketehegy
Orosz Attila
Szakály József

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.