Ugrás a tartalomra

Hagyományos disznótor Topolyán

2024.02.03
19:53
2024.02.04
09:23
Forrás
Pannon RTV
Több százan vendégeskedtek a hagyományos topolyai disznótoron. A helyi Gazdakör szervezésében három sertést dolgoztak fel, melyből reggeli, majd vacsora is készült régi paraszti szokás szerint.

Idősek és fiatalok egyaránt szép számban érkeztek a topolyai Vásártérre kora reggel a disznóvágásra. A tapasztalt böllérek gyakorlott mozdulatokkal dolgoztak, mindent a hagyományos módon végeztek. 

Siska Béla, Topolya: „Úgy kezdtük tulajdonképpen, hogy leöltük a disznót, akkor megforráztuk, utána szalmaperzselés volt, utána, ahol kellett, ott rásegítettünk egy kis gázzal, aztán megmosva, szétszedve. Mi hagyományosan szedjük szét is, orjára, az a fontos, hogy nekünk a vacsorára is orjaleves lesz.” 

Jó a hangulat, már ezért is érdemes eljönni, mondja a 18 éves Ágoston Dániel, akinek családjában a hentes szakma öröklődik, így ő is ezt választotta: „Minden úgy működik, mint a régi disznótorokon, a disznóvágáskor itt voltunk, mi szúrtunk, forráztuk, pörköltük hagyományosan szalmával, gázzal, súroltuk.”

A topolyai Gazdakör több mint egy évtizede szervezi a hagyományos disznótort, idén három sertést dolgoztak fel.  

Varga Géza, elnök, Gazdakör, Topolya: „Most már nemcsak a hagyomány veszik, hanem maga a disznótor is elkezdett veszni, részben egyik célja, hogy fenntartsuk a hagyományt, az öregebb generációknál valami nosztalgia legyen, a fiatal generációknál meg, hogy egyáltalán lássák, hogy a kolbász nem a polcon terem, hanem disznóból készül.”

A rendezvény közösségmegtartó erővel bír, hangsúlyozta Szatmári Adrián, Topolya polgármestere: „Ennek a rendezvénynek fontos szerepe van a hagyományok őrzése, ápolása szempontjából, ugyanakkor azért is, hogy a fiatalabb generációknak átörökítsük a régi hagyományokat. Az önkormányzat támogatja ezt a rendezvényt és a civil szervezeteknek a működését. Szeretném kihangsúlyozni, hogy jelen pillanatban is nyitva van a pályázat a civil szervezetek részére, a civil szervezetek részére több mint 25 millió dinárt irányzott elő az önkormányzat a községi költségvetésből.”

Amíg a férfiak szétszedték és feldolgozták a sertéseket, az asszonyok a konyhán elkészítették a reggelit, sült vére, szalonna, fokhagymás máj, lángos került az asztalra. A hagyományos disznótoros reggelin több százan vettek részt, este pedig disznótoros bálat tartanak.

Topolya
disznótor

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:51, Frissítve: 17:35

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.