Ugrás a tartalomra

Farsangoltak a gyerekek Újvidéken

2024.02.04
10:32
2024.02.04
17:15
Forrás
Pannon RTV
Farsangi ünnepséget szerveztek az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban. A rendezvényre mintegy harminc gyerek látogatott el, akik részére a foglalkozásvezetők interaktív játékokkal készültek.

A gyerekek közül volt, aki szuperhősnek, kalóznak, tündérnek vagy dinoszaurusznak öltözött be. Nagy érdeklődéssel és élvezettel követték végig a számukra szánt szórakoztató programokat. Stark Dávid, Újvidék: „Egy nagyobb tasak, amibe beletettük a luftballonokat, meg a labdákat, majd utána elszámoltunk ötig, és mindent kiszórtunk.”

Az újvidéki Kubik Dóra varázsló jelmezt öltött magára. „Az embereket át tudják változtatni állatokra, tudnak varázsolni dolgokat, és azért hívják varázslónak, mert tudnak varázsolni dolgokat.”

Az interaktív programokért és a gyerekek hangulatáért négy foglalkozásvezető felelt. Hanák Rigó Ildikó, foglalkozásvezető, Ringató: „Mindannyian, akik most itt vagyunk, már egy jó ideje csináljuk ezt, és nagyon érezzük a gyerekeket, pontosan tudjuk, hogy miképpen alakul az ő kis hangulatuk. Tehát mindenfélével készülünk, és ami éppen tetszik nekik, azzal foglalkozunk.”

Újvidéken a gyermekfarsangot már évek óta hagyományosan a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban szervezik. Ladisity Melinda, szervező, Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ: „Hagyományos a gyermekfarsangi rendezvényünk, a felújítás előtt is minden évben számos gyermek eljött, és farsangozott velünk, és persze kihagyhatatlan volt a farsangi fánk és a tea. Most egy pici műsorral készültek az óvónénik, akik foglalkoznak majd a gyerekekkel, és utána egy nagy bulit fogunk csapni, miután a gyerekek bemutatták a jelmezeket.”

A farsangi ünnepség a télűzés szimbólumának egyikével, a kiszebáb égetésével ért véget.

Újvidék
farsang
jelmez
Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.