Ugrás a tartalomra

Jelnyelvelnek a közalkalmazottak Óbecsén

2024.02.04
12:43
2024.02.04
17:22
Forrás
Pannon RTV
Alapfokú jelnyelvi kurzust tartottak az elmúlt időszakban Óbecsén, a résztvevők kedden sikeres vizsgát is tettek.

Szombaton este már ők is részt tudtak venni az óbecsei siketek és nagyothallók szokásos találkozóján. A kurzuson elsajátított jelkészletükkel alapszinten már beszélgetni is tudtak a hallássérültekkel.

Kőműves Tímea már jelelve is el tudja mondani siket és nagyothalló ismerőseinek, mit csinált szombaton, pedig csak 3,5 hónapon át heti két órában tanulta a jelnyelvet. „Voltak olyan jelek, amelyek könnyűek voltak, és szinte egyértelmű volt megjegyezni, viszont voltak olyanok is, amik picit nehezebben mentek, illetve arra kell odafigyelni, hogy nagyon sok hasonló jel van, és ezeket megkülönböztetni nem mindig egyszerű.”

Az óbecsei Népkönyvtárban megszervezett alapfokú jelnyelvi tanfolyamon tizenketten vettek részt, ők 800-850 jelet tudtak elsajátítani a kurzuson. A résztvevők kedden egy vizsgán tettek tanúbizonyságot a tudásukról. Branislava Vujkov, Óbecse: „Nem volt nehéz, megfelelő volt a tempó, elég idő volt a szavak elsajátítására. Nagyon érdekes és szórakoztató volt, jó volt az egész csoport.”

Az óbecsei siketek és nagyothallók rendszeren összejönnek társalogni a 3. helyi közösség termében. Most először vettek részt ezen a találkozón a kurzus résztvevői is, akik elsősorban közalkalmazottak. Srđan Vladislavljević, Óbecse: „Ez a projekt nagyon fontos a hivatalnokok képzésére, hogy megtanulhassák az alapvető fogalmakat, jeleket, és tudjunk velük kommunikálni.”

A sorrendben hatodik jelnyelvi kommunikációs tanfolyamot a Községi Egészségügyi Tanács szervezte az önkormányzat támogatásával. Jovan Vujkov több mint harminc éve dolgozik jelnyelvi tolmácsként, a tanfolyamon is ő tanított. Ő az óbecsei Siketek és Nagyothallók Szervezetének titkára. „Szerettünk volna segíteni a hallássérülteknek, és ezt a jelnyelvi kurzus első ciklusával tudtuk megvalósítani azoknak a személyeknek a részvételével, akik közvetlen kapcsolatban vannak velük, ők a tolóablakoknál dolgozók, a postai, a bírósági és a banki alkalmazottak, az egészségügyi dolgozók.”

Az elkövetkező időszakban más vajdasági városokban is várható hasonló képzés.

Óbecse
jelnyelv
képzés
kurzus
tanfolyam
közalkalmazott

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.