Ugrás a tartalomra

A felére csökkent a magyarországi fecskeállomány

2024.02.07
19:30
Forrás
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak is óriási szerepe és felelőssége van - hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Közleményük szerint az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a magyarországi fecskeállomány. Ez azt jelenti, hogy mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdek – hangsúlyozza az MME. Az állománycsökkenés megállítását, és megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel segíthetik az emberek.

Az egyesület emlékeztetett arra, hogy a rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek és a denevéreknek, ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése. Ennek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, valamint a fecskefészkek leverése és a madarak elzavarása áll.

fecske
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.