Ugrás a tartalomra

Nők tárlata - több mint 100 alkotás Magyarkanizsán

2024.02.22
21:35
2024.02.23
16:25
Forrás
Pannon RTV
A kiállítás március 8-ig látogatható

Több mint 100 képzőművészeti és kézműves alkotást állítottak ki a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban. 22. alkalommal szervezték meg a Nők tárlatát.

Festmények és igényes kézimunkák is helyet kaptak a csütörtök délután ünnepélyes keretek között megnyitott Nők tárlata elnevezésű kiállításon. A helyi Panda Rádió is már több éve áll a kezdeményezés mögé, hiszen fontosnak tartják a nők támogatását ilyen szempontból is.

Kiss Zenóbia, vezető, Panda Rádió, Magyarkanizsa: „Azért tartjuk fontosnak, mert szeretnénk kiemelni, hogy mennyire fontos, hogy a térségünkben mennyire sok értékes nő van, aki ezeket csinálja, meg a művészetnek is szeretnénk teret engedni, hogy lássák az emberek, hogy itt Kanizsán is mennyire sokszínűek az emberek, mennyire sokszínű dolgokkal foglalkoznak az emberek.”

A kiállítás megálmodója 22 évvel ezelőtt Kenyeres Ivanka volt, aki azóta is töretlen lelkesedéssel szervezi meg minden évben. „17 egyesületből, csoportból állítanak ki a nők, a lányok, az idősek, mindenki, aki foglalkozik festészettel vagy kézimunkával. 17 városból vagy helységből jöttek. Kikindáról, Szabadkáról, Palicsról, Becséről, Belgrádból, Újvidékből, kis Vajdaság van itt.”

A tárlat március 8-ig látogatható a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban.

Nők tárlata
Kiss Zenóbia
Kenyeres Ivanka
kiállítás
Magyarkanizsa

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.