Ugrás a tartalomra

Raichle Ferenc születésének 155. évfordulóját ünnepelte a Szabadkai Kortárs Galéria

2024.02.23
14:50
2024.02.23
17:24
Forrás
Pannon RTV
Továbbá idén lett 120 éves a Raichle-palota, amely 1968 óta ad otthont az intézménynek.

A Szabadkai Kortárs Galéria a mai napon ünnepelte Raichle Ferenc születésének 155. évfordulóját. Délelőtt megkoszorúzták az építész mellszobrát a Raichle Ferenc parkban. Raichle Ferenc apatini származású építész. Ő tervezte és építette meg a Raichle-palotát, valamint a nevéhez fűződik a többi között a Szabadkai Városi Könyvtár megtervezése is.

Szalma Viktória, igazgató, Szabadkai Kortárs Galéria: „Az építész ma lenne 155 éves és igazából ilyen koszorúzás még soha nem volt és úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon jó alkalom lenne, hogy megemlékezzünk mindarról, amit Szabadkának - nemcsak nekünk a Kortárs Galériának hagyott - hanem egész Szabadkának. Ugye nem csak a Raichle-palotát, hanem több bérpalotát, ott van a könyvtár épülete, ami szintén az ő munkája. Igaz, hogy ez családi ház volt és ők csak négy évig tudtak ebben az épületben lakni, de amit itt hagyott nekünk, ez az örökségünk része lett, büszkesége a városnak és mindenkinek, aki ide látogat.”

Raichle Ferenc
Szabadkai Kortárs Galéria
Szalma Viktória
Szabadka

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.